A szív üvölt de a lángoló gondolatok pernyeként hullanak a nedves földre.
A ködben elveszik a szeretet és béke.A szív elfagy s a vér jégcsapként csöpög az olvadó hóba.
A vöröslő felhők mögött alábukik a nap fénye.
Az emberek önmagukat keresve bolyongnak az élet útvesztőiben kőrbe,kőrbe.
A víz a vérrel vegyül,míg a lélek felszínre löki nedvét.
Az éjjeli árnyakat magukba folytják a felkelő fények.
A csend némán gyilkol az éj álmában.
A felejtés a szív börtönébe zárva éhezik.
A szerelem sírjában minden éjjel felébred a magány.
A fáradt óra lustán ketyeg míg az élet fogy.
(Ezen sorokat nem versnek szántam nyílván valóan..egy belső állapotot tükröznek..melyek az őrületbe kergetnek. Nem tudom mik ezek... csak üresnek látszó mély érzelmet kifejező sorok.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése